Fogadok - elemzek - part1

2010.08.17. 12:19 mateja | szólj hozzá

Az előző bejegyzésben említettem, hogy újra elkezdtem fogadni, lássuk az eredményeket!

 

Három, elsőre - és másodszorra is… - papírformának tűnő találkozóra tettem fel a pénzemet, nézzük az eredményeket.

 

1: Manchester United – Newcastle   H         1.181

A Vörös Ördögök az első félidő végére felőrölték a szarkákat, s már 45 perc után magabiztos, 2-0-s előnyt harcoltak ki. A második játékrészben aztán Scholes újabb zseniális labdáját Giggs bombázta be a kapuba, kialakítva ezzel a számomra is nagyon értékes, háromgólos győzelmet.

Végeredmény: 3 - 0

 

2: Aalen – Schalke                             V         1.125

A Schalke 3 perc alatt, az első félidő végén, és a második elején Farfan góljával biztosan őrizte a továbbjutáshoz szükséges előnyét, a végén azonban sikerült szépítenie a kiscsapatnak, számomra is izgalmassá téve az összecsapást. A végeredmény aztán már nem változott, úgyhogy ha nehezen is, de ezt a meccset is behúztam!

Végeredmény: 1 - 2

 

3: Germania Windeck - Bayern M     V         1.01

A bőrnadrágosok az első félidő utolsó percéig nem tudtak gólt szerezni, aztán két gyors villanással eldöntötték a párharcot. A második félidő aztán már csak hab volt a tortán, rendkívül sima papírforma győzelmet arattak Riberyék.

Végeredmény: 0 - 4

 

A 3 meccsből tehát sikerült behúznom mind a hármat, és nyertem 686 forintot, és a kezdeti 3000 HUF-os tőkém most már 3686 HUF-on áll, éjj! Valahol el kell kezdeni…

 

Fogadok - part1

2010.08.16. 18:18 mateja | szólj hozzá

Pár évvel ezelőtt nagyon sokat játszottam tippmixen, aztán az idő és technika előre haladtával áttértem az online fogadásokra. Egy ideje már nem játszottam, de úgy érzem, ideje visszatérni!

 

Kezdetnek feltöltöttem kemény 3000 forintot az egyik hazai szerencsejáték oldalra (nevet szándékosan nem szeretnék írni, de az oddsokból majd gondolom rá lehet jönni), és az első körben megpróbáltam kiválasztani 3 papírforma mérkőzést, ami egyfajta önbizalom növelőként hathatna rám. A következőre tettem fel a pénzem 2/3-át (ami tudom, hogy butaság, de a sikerhez kockáztatni kell!)

 

1: Manchester United – Newcastle   H         1.181

2: Aalen – Schalke                             V         1.125

3: Germania Windeck - Bayern M     V         1.01

 

Azt hiszem ha valamelyik mérkőzést elbukom, akkor nyugodtan nevezhetjük majd azt a találkozót „totógyilkos” összecsapásnak…

Mint már említettem, 2000 Ft-ot tettem fel, amire pontosan 2686 Ft-ot nyerhetek… Úgy legyen!

 

Az első forduló rövid értékelése

2010.06.17. 12:57 mateja | 1 hozzászólás

Túlvagyunk az első körön a világbajnokságon, és azt kell hogy mondjam: gyerekek, ez eddig nagyon kevés!

 

Lehet itt kifogásokat keresni, miszerint ezek csak az első meccsek, meg rendkívül felkészültek egymásból a csapatok stb., ez akkor is valami elkeserítően gyenge VB eddig. Biztos lesz ez még jobb is – elég csak a tegnapi Uruguay meccsre gondolni, ahol legalább 3 gól is született -, de akkor is: azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, aki másképp képzelte a dolgokat.

Igazán jó játékot én eddig csupán 2 csapattól láttam: az egyik természetesen Németország, aki hozta a papírformát, és egyelőre ez is bőven nagy szó! Szépen, okosan, agresszívan, gólra törően és eredményesen is játszottak. Le a kalappal előttük, de emiatt még fokozottabban fogom követni őket a következő meccseken.

A másik csapat nálam a veresége ellenére is Spanyolország, amely normál körülmények között, ezzel a játékkal 50-ből 48 alkalommal megveri az amúgy remekül felkészített svájciakat, de rossz napjuk volt, semmi sem sikerült nekik. Aki futballozott már, tudja hogy ez milyen érzés, és hogy sajnos akarva-akaratlanul is előfordul néha. Így viszont nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a biztos továbbjutás érdekében minkét hátralévő találkozójukat meg kell, hogy nyerjék, de egyrészt ez nem lesz egyszerű, másrészt pedig könnyen előfordulhat, hogy másodikként továbbjutva Brazíliával találják majd magukat szembe a legjobb 16 csapat között – ahol nagyon kíváncsi leszek, hogy melyik együttes fog továbblépni.

 

Mindent összevetve nem szeretnék oldalakon keresztül sírni, hogy milyen rossz ez a VB, mert biztos vagyok benne, hogy hamarosan beindul a szekér, és amikor már valóban minden pont aranyat érhet, akkor több izgalom, és magasabb színvonal fogja jellemezni ezt a tornát is. Ámen.

 

Gyors hétvégi tippek

2010.06.12. 01:19 mateja | szólj hozzá

Szombaton és vasárnap összesen 6 kőkemény, remélhetőleg felejthetetlen mérkőzés vár ránk. Mivel nem lesz most időm rögtön a találkozók után az értékelésre (hétvégén csak nem kell egész nap otthon ülni! – a meccseket azért figyelemmel kisérem…), ezért most leírom a tippjeimet.

 

SZOMBAT

 

Koreai Köztársaság – Görögország

 

Valószínűleg folytatódik a nem túl szemet gyönyörködtető, ám annál unalmasabb játék, és a mezőny futball fog dominálni. Kiegyenlített mérkőzést várok, ahol valamiért Koreát jobbnak érzem egy góllal; tippem:

2-1

 

Argentína – Nigéria

 

Ettől a meccstől várom a „megváltást”, a FUTBALLT, így nagybetűvel. Nigéria is csodálatosan képes játszani, az argentín klasszisokról pedig ne is beszéljünk: Messi, Higuain, Tevez, Milito – ha itt nem lesz jó foci és gólok, akkor valami nagyon el van rontva (és erre még Maradona sem képes!) Természetesen dél-amerikai sikert várok, tippem:

3-1

 

Anglia - Egyesült Államok

 

Rangadó. Színvonalas és egyben küzdelmes, férfias játékot várok, ahol egyértelmű hogy a kedvenc válogatottam sikeréért fogok szorítani, s remélem Rooney nem is fog cserben hagyni… Tippem:

2-1

 

VASÁRNAP

 

Algéria – Szlovénia

 

Unalmas, békés döntetlent tippelek – remélem, most sem lesz igazam; tippem:

0-0

 

Szerbia – Ghána

 

Az eddigi legjobb meccset várom, ahol gólgazdag, közönségszórakoztató futballt láthat majd a labdarúgást kedvelő nagy világ – és afrikai sikert; tippem:

2-4

 

Németország-Ausztrália

 

Habár a németeket én most nem tartom favorit csapatnak, ettől függetlenül azért egyrészt mindig számolni kell velük, másrészt pedig nem jelenthet gondot nekik egy sima, könnyed győzelem az ausztrálok ellen; tippem:

3-0

 

Sok szerencsét mindenkinek, WAKA WAKA!

 

 

Srácok, ez szar volt!

2010.06.11. 22:51 mateja | szólj hozzá

Az esti Uruguay – Franciaország találkozótól azt vártam, hogy majd kárpótolni fog a nyitómérkőzés színvonalért, és egy igazi férfias, kemény futballt láthatok majd. Hát nem.

 

Pedig az előjelek alapján azt hittem, igazam lesz. Igaz, hogy a gallok valóban nincsenek túl jó formában, ráadásul van egy Domenech nevű betegségük is, de ettől függetlenül azért egy ilyen kerettől elvárható lenne a szép, győzelemre törő foci. Az uruknál pedig a papíron félelmetes Forlan – Suárez csatárduó riogatja az ellenfelek védelmét, így minden adott volt egy jó kis meccshez.

 

Hogy végül mégsem így történt, annak egy oka van: A franciák töketlensége.

 

Én úgy gondolom, hogy a kezdeti Forlan helyzetek / jelenetek ellenére az uruk bőven elégedettek lettek volna már a mérkőzés előtt az 1 ponttal, és inkább a védekezésre fókuszáltak. A gallok pedig egyszerűen nem tudtak velük mit kezdeni. Ribery még csak-csak hozta a formáját, de nem jutott lövőhelyzetig, és annyira veszélyes beadása sem volt. Nekem Diaby játéka tetszett nagyon, sok labdát szerzett, és próbált ügyesen, kombinatívan játszani. Anelka beleszürkült a mezőnybe, ugyanakkor az is tény, hogy szinte egyetlen egy igazán használható zsugát sem kapott.

Lodeiro kiállítása után pedig megnyomta az utolsó 10 percet Franciaország, de még Henry-val felvértezve sem sikerült betalálniuk – nem is volt komoly ziccerük sem. Nagyon keveset nyújtottak, semmi váratlan húzásuk nem volt, kidolgozott, hátulról felépített tudatos támadásokról nem is beszélve. Ez így nagyon kevés lesz tőlük a következő 2 mérkőzésen.

Diaby mellett egyébként a legjobb teljesítményt szerintem Nisimura Juicsi, a kis japán játékvezető nyújtotta, aki abszolút korrektül és következetesen, végig kézben tartva vezette a meccset, le a kalappal előtte!

 

A végeredmény tehát:

 

Uruguay – Franciaország 0-0

 

Így az A csoport első fordulójára tett 2 tippem közül egyik sem jött be, szégyellem is magam miatta erősen…

A legjobban mindenesetre nem ez bánt, hanem hogy nem láttunk még igazi focit. De majd talán holnap, úgyis 3 meccs lesz, képtelenség, hogy megint ilyen pocsék összecsapások legyenek…

 

 

Tipikus nyitómeccs

2010.06.11. 18:26 mateja | szólj hozzá

Nos, jelentem tisztelettel a VB megkezdődött a Dél-afrikai Köztársaság – Mexikó mérkőzéssel, amire én előzetesen 2-1-es vendég győzelmet tippeltem. Hát, nem jött be.

 

Mexikó – Unalom – Dél-Afrika

 

Az első mérkőzésen a házigazdáktól előzetesen kevesebbet, míg Mexikótól többet vártam, azonban utóbbiak játéka számomra csalódást keltő volt. Úgy hittem, hogy majd szétszedik, szétfutják az afrikaiakat, és kihasználva technikai fölényüket majd magabiztosan diadalmaskodnak. Az elején így is indult a történet, gyakorlatilag 10 percig Dél-Afrika át sem jutott az ellenfél térfelére, Mexikó sorra vezette a támadásait. Az is igaz ugyanakkor, hogy nem volt ezek között olyan nagy helyzet, mert mindig az utolsó passzt szúrták el, ezért nem sikerült akkora gólhelyzetet kialakítaniuk.

A kezdeti sokkból aztán felálltak a hazaiak, és kibontakozott egy jó kis mezőnyfoci, ahol csak egymás hibáiból éltek a csapatok, és kezdett olyan unalmassá válni a találkozó, mint ahogy arra előzetesen számítottam. Az első félidő utolsó 15 perce aztán kezdett egy kicsit kárpótolni, de meglepetésre nem Mexikónak voltak lehetőségei, hanem a rendező nemzet játékosai döntöttek úgy, hogy kicsit aktivizálják magukat.

 

Igazságos döntetlen

 

A második félidő elején aztán váratlanul (?) vezetést szerzett a Dél-afrikai Köztársaság, a leírhatatlan nevű Siphiwe Tshabalala óriási, ballábas bombájával, amely a bal felső pipában kötött ki. A gól érezhetően megfogta a mexikóiakat, ugyanis elmaradtak az első félidőhöz hasonló akciók. Továbbra is tipikus mezőnyfutball zajlott, de semmi jel nem utalt arra, hogy veszélybe kerülne a házigazdák 3 pontja. Míg nem egy alkalommal kihagyott a védelem, és egy rossz helyezkedés után az elöl ragadt Rafael Márquez közelről kiegyenlített. Ezek után azt hittem, hogy az előzetesen leadott tippem valóra fog válni, és Mexikó begyűri ellenfelét, de e helyett még örülhettek az 1 pontnak is, hiszen a 90. percben Mphela lefutva védőit a kapufát találta el. A végeredmény a 3 perces hosszabításban már nem változott, így összességében szerintem egy igazságos, nem túl jó színvonalú mérkőzést láthattunk nyitásként, amelynél minden bizonnyal csak jobb jöhet. Például 8 órakor, az Uruguay – Franciaország találkozó…

 

Dél-afrikai Köztársaság – Mexikó

1-1

gól: Tshabalala 55’, ill. Márquez 79’

 

 

 

 

KEZDŐDIK!

2010.06.11. 12:20 mateja | szólj hozzá

A VB első napjának két mérkőzéséről szóló nagyon rövid beharangozó, illetve tippek.

 

Ma tehát végre megkezdődik a Dél-afrikai Világbajnokság, WAKA WAKA!

A nyitómérkőzésen természetesen a házigazdák csapata lesz a kihívó fél, ellenfelük pedig a kiszámíthatatlan mexikói válogatott lesz. Én egy nem túl jó meccsre számítok, nagy küzdelemre ugyan, de kevés izgalomra, ahol majd mindkét csapat szerez gólokat – de Mexikó minimum eggyel többet…

Őszintén szólva nagyon meglepődnék, ha Dél-Afrika akár csak egy győzelmet is összehozna, mert nem kerültek valami könnyű kvartettbe (összességben ugyan nem egy acélos csoport, de nekik bőven nagy falat lesz). Szóval a tippem:

 

Dél-afrikai Köztársaság – Mexikó 1-3

 

 

Az esti mérkőzés már annál pikánsabbnak és izgalmasabbnak ígérkezik. Az Uruguay – Franciaország összecsapástól én egy igen kemény, szikrázó csatát várok, ahol meglepetés fog születni: A „hazaiak” legyőzik majd a több sebből vérző, igazi szövetségi kapitány nélkül felálló gallokat. Uruguayt amúgy is az egyik meglepetés csapatnak gondolom, akiket sokan talán túlságosan is lebecsültek, a franciákat pedig most egyáltalán nem érzem egy világverő alakulatnak, és az én tippem az, hogy már a csoportból sem fognak továbbjutni. De ne szaladjunk ennyire előre, a VB 2. mérkőzésére ezt gondolom:

 

Uruguay – Franciaország 2-1

 

 

 

Sok sikert minden nemzetnek, győzzön a FUTBALL!

 

 

Apa kezdődik!

2010.06.10. 20:05 mateja | 1 hozzászólás

Igen, végre kezdődik! Holnap, azaz pénteken útjára indul a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság. Waka waka!

Sok időt - egész pontosan 4 évet... - kellett várnunk arra, hogy újra összecsapjanak a világ legjobb futball nemzetei. Holnap délután 4 órakor megkezdődik a VB a Dél-Afrikai Köztársaság - Mexikó nyitómérkőzéssel, amit aztán este 8 órakor a rangadó szagú Franciaország - Uruguay összecsapás fog követni. Füleket és szemeket beizzítani, távirányítót közel hozni, asszonyt jóóó messze vinni, éééééééés WAKA WAKA!

 

Lesz ennél még jobb is, Marci!

2010.06.07. 23:28 mateja | 2 hozzászólás

Fülöp Mártont, a magyar labdarúgó-válogatott kapusát, és a Sunderland jelenlegi játékosát szívesen megtartaná magának a Manhester City. Mint ismert, az utolsó pár fordulóban bevethető hálóőr nélkül maradt kékek Marcical a soraikban nem tudták végül kiharcolni a Bajnokok Ligájában való indulást.

Fülöp ennek ellenére jó benyomást tehetett, sőt, tett is a manchesteri vezetőkre és edzőkre, ugyanis állítólag szerződést kínáltak neki. Most az, hogy ez forint / font szempontjából előnyösebb kontraktus lenne, mint az eddigi, nem meglepetés, nem is értem, hogy néhány weboldal miért számol be erről a triviális tényről szenzációként. De a lényeg most nem is ez, hanem hogy Marci eleve a kevés játéklehetőség miatt szeretne távozni Sunderlandből, márpedig a Citynél sem lenne jobb a helyzete: ott van rajta kívül Shay Given és Joe Hart is, akik - ha egészsésgesek - minden bizonnyal megelőzik őt a rangsorban.

Szerintem Fülöpöt ez a hír először is töltse el büszkeséggel, mert azért egy nagy szó, hogy a pótló játékos teljesítményét ily módon is elismerték a Citynél. Ugyanakkor ezek után keressen magának egy olyan elsőosztályú csapatot, ami lehetőleg mondjuk olasz - jobban védik a kapusokat, és Marci egyelőre túlságosan is vonalkapus -, és biztosan védeni fog. Mert ez a legfontosabb, és nem csak neki, hanem a Magyar Válogatottnak is. Sok sikert, Marci!

 

Segítsünk a rászorulóknak!

2010.06.07. 13:16 mateja | szólj hozzá

Drága Bloggerek!

A 1749-es telefonszám felhívásával egyszeri 200 forintnyi pénzadomány juttatható el az ár- és belvízkárosultakhoz. Ha segíteni szeretnél, akkor hívd ezt a számot és tedd ki a blogodba a felhívást!

 
süti beállítások módosítása